07
Születés
Először március 16-ra, később március 21-re tippelték az orvosok a szülés várható időpontját. Én csak annyit kértem a pocaklakótól, hogy addig bírjuk ki egyben, amíg visszaköltözünk Somogyból Budapest mellé.
Így is lett.
Már költözés közben, 8-án fájásaim voltak, de még nem tudtam eldönteni: ezek jóslófájások-e vagy már igaziak. Gondoltam, ha megérkezünk, pihenek - ha elmúlnak, akkor még van időnk, ha pihenés ellénre sem szűnnek meg, akkor viszont szülünk. ![]()
Nem jóslók voltak.
Éjjel semmit nem tudtam aludni, éppen akkor jött a következő fájás, amikor már majdnem sikerült volna elszunnyadni. (Jellemző.)
Hajnalban bementem a kórházba (Apa otthon maradt Noémivel), és este 19.25-ig folytatódott a vajúdás, amikor is végre-valahára világra jött kisebbik lányunk, Laura Tímea.
Sűrű és fárasztó két nap volt ez: 8-án kora reggeltől pakolás az autóra, délben indulás (költözés), egészen addig még enni sem volt időm. Délután 4 körül megérkeztünk, persze pihenésre esélyem sem volt, előbb a tennivalók, később az egyre gyakoribb fájások miatt. Másnap a kórházban már csak szőlőcukrot és ásványvizet engedtek enni - inni. Hajnaltól estig. Mire az újszülöttosztályra kerültünkl, persze rég elmúlt a vacsoraidő, a büfé is zárva, úgyhogy másnap reggelig maradt a maradék szőlőcukor mint táplálék. Kicsit kimerültem…
A “rendes” szülés tényleg sokkal fájdalmasabb, mint a császármetszés - milyen meglepő.
Viszont a gyermekágyas időszak sokkal könnyebb, mert nem egy hasi műtét után lábadozik az ember lánya. Nem fáj hetekig, ha köhögök vagy nevetek, felállok vagy leülök… Szuper!
Noémi egyébként nagyon jól fogadta a család legújabb tagját, ő egyébként is egy csupaszív kis bébi. Egyelőre nem féltékeny, sőt, alig lehet levakarni a hugicáról. Mindent AKAR vele csinálni, amit tőlünk lát, pl. fürdetés, pelenkázás, még szoptatni is szerette volna.
Persze ez időnként veszélyes helyzeteket is teremt, például amikor kekszet akart adni Lolának (=a szájába tömködni), úgyhogy résen kell lennünk.
Hát, igyekszünk résen lenni.


Add A Comment
You must be logged in to post a comment.